4. fejezet: Találkozások III

Gyorsan megfordultam és lefutottam a lépcsőn.
- Mit keres itt egy misztikus lény? Mégis mi a franc ez a hely??!!- kérdeztem magamtól. Már kifutottam volna az ajtón,mikor belefutottam valakibe.
- Hoppá!- ugrott félre.
- Sajnálom!- hajoltam meg gyorsan.
- Mégis hova futsz, Cicus?- kérdezte a hang. Felnéztem rá, és egy hosszú, vörös hajú ezüst szemű srácot pillantottam meg.- Mondd csak, nem láttad véletlen a barátomat?- karolt át a srác.- Szemei olyan kékek, mint az északi tenger, és hosszú arany haja van.
- Nem...-válaszoltam.
- Tényleg? Pedig biztos,hogy ő is idejött!- sétált el mellőlem.
- Úgy érted...
- Bocsi,de sietek...Később még látlak, Cicus!- intett, majd elfutott.
- Miért nem tud senki sem végig hallgatni??!!- kiáltottam el magamat.
Elindultam a folyosón és elkanyarodtam az első kijáratnál. A kerthez érkeztem, de nem nagyon kötött le gyönyörűsége.  Hirtelen dudorászásra lettem figyelmes. A hang irányába fordultam. Egy kis pagodánál egy arany hajú, kék szemű srácot pillantottam meg, aki egy asztalnak támaszkodva figyelte a madarakat. ~Szóval őt kereste az a srác...~
- Helló- szólított meg, mire összerezzentem.
- Szia!- indultam el felé.- A barátod keresett téged!
- Oh, remek...különváltunk és nem tudtam mit tegyek.
- Izé...Te tudod hol vagyunk?- kérdeztem.
- Te is máshonnan jöttél?- kérdezett vissza.
- Nem idevalósi vagy? ~ Végre...valaki akivel tudok beszélni...~
- Épp egy barátommal beszélgettem, amikor hirtelen elvesztettem az eszméletemet. És ezen a helyen...- nem fejezte be a mondatát, ugyanis megcsúszott és elesett.
- Jól vagy?- szaladtam oda hozzá.
- Aú! Jól vagyok!- mosolygott fel rám.- Elég gyakran megbotlok. Mindenesetre nem tudom mi történt és hol vagyunk. Amikor megvizsgáltam a környezetemet, idejöttek hozzám ezek a madarak.
- Amikor magamhoz tértem, egy madárházban voltam. Nem tudom hol vagyok.
- Ne aggódj! Gyere velem.- nyúlt felém, mikor hirtelen megbotlott és lerántott a földre. Eléggé félreérthető helyzetbe kerültünk.
- Sajnálom- nézett rám.
- Nem...jól vagyok- vörösödtem el.
- Baldr vagyok- állt fel, majd felsegített engem is.- Megtudhatom a te nevedet is?
- Hayakawa Zakuro vagyok- mondtam, majd zavartan a kezünkre néztem, ugyanis nem engedte el.- I-izé..
- Milyen apró, puha kezed van!- mosolygott rám. Hirtelen valaki rácsapott a kezünkre.
- Aú!- szisszentem fel, majd amilyen gyorsan tudtam, elhúztam a kezemet. Egy hatalmas vörös folt éktelenkedett a kézfejemen. Felnéztem és megpillantottam a vörös hajú srácot, aki idegesen nézett rám.
- Mit csinálsz?!- kérdezte ingerülten.
- Én nem csináltam semmit sem!- mondtam dühösen. A vörös hozzáhajolt Baldr-hez és mondott neki valamit. ~Ez meg mire volt jó? Semmit sem csináltam...Nagyon sajog a kezem~ dohogtam magamba, majd megdörzsöltem a kezemet.
- Gyere, Baldr!- fogta meg vállát a vörös hajú srác.
- De ő...
- Tudom....Ezt neked adom!- felém dobott egy cukrot, majd elkaptam. ~Ez meg...mi?~  hirtelen durrant egyet és rózsaszín füst vett körül. Hangos köhögéssel hesegettem el a füstöt.
- Ezek meg hova tűntek?- körbe néztem,de sehol senki nem volt.
- Hayakawa Zakuro- hallottam meg megint azt a hangot.
- Ez a hang...- hirtelen egy hatalmas faajtó előtt álltam.
- Lépj be, Hayakawa Zakuro!- megfogtam az ajtót és betoltam. Egy nagy teremben találtam magam.
- Köszönöm, hogy eljöttél, Hayakawa Zakuro- hallottam meg egy hanbgot.

3.fejezet: Találkozások II

Az ablaknál egy srácot pillantottam meg.A nyúl a kezében volt és simogatta.  Elindultam,hogy megkérdezzem tőle,hol vagyok, mikor is egy kicsit megcsúsztam. A srác fel nézett rám borostyán szemeivel. Csak most tudtam jobban megnézni. Sárga szemei, vállig érő, világoslila haja volt. A hangra felnézett egyenes a szemembe, közben folyamatosan simogatta a nyuszit. Lassan elindultam felé.

- Öhm..Elnézést...Mi ez a hely? Hol vagyok?- tettem fel a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztatott.

- Ki tudja?- jött az egyszerű válasz.~ Ezek szerint ő sem tudja?~ lepődtem meg.

- Amikor megérkeztem, egy madárházban feküdtem- tettem felé két lépést.

- Tényleg?

- Hát...

~Nem értem ezt a srácot~ gondolkodtam magamban.

- Bátyó, nem találom Usamaro-t....- hallottam meg egy másik srác hangját mögülem. Lassan hátrafordultam.- Oh, visszajött?- a srác miután belépett a terembe észrevett. Sötétkék haja volt, amit hátrafogott egy fekete hajráffal. Arany szemeivel fürkészve mért végig.- Ki vagy te?- határozott léptekkel indult el felém, mire én hátrálni kezdtem, majd beleütköztem egy padba.

- Hát...izé....Én...-kezdtem bele.

- Idevalósi vagy?- vágott bele magyarázatomba.

- Huh? Én...- egyik kezét lecsapta mellém az asztalra.

- Mondd meg! Mi ez a hely?!- nézett rám idegesen. ~ Mi van ezzel a sráccal?~

- Ő sem tudja!- szólalt meg a nyuszis srác.

- Oh, tényleg?- nézett bátyjára a kék hajú srác.- Istenem, haszontalan vagy!- vakarta meg a tarkóját.

- Nagyon durva voltál...- szólaltam meg dühösen. ~Bunkó!~ fortyogtam magamban.

- Huh?!- nézett rám gyilkos tekintettel.

- Igen jól hallottad!- néztem rá kihívóan.- Ha azt hiszed, hogy megijedek tőled nagyon tévedsz!- böktem meg mutatóujjammal a mellkasát.

- Heeh??!!- hajolt bele az arcomba.- Mindegy is...nem pazarlom rád az időmet...Bátyó, nézzük meg mi van arra- kezdte el húzni Mr. Bunkó a testvérét, majd hátra fordult.- Ne kövess!

- Eszem ágába sincs!- vágtam vissza. 

Mikor eltűntek én is elindultam körbe nézni. Néhány ajtóval arrébb megláttam egy díszesebbet. Odasétáltam,és lenyomtam a kilincset. Egy csigalépcső állt előttem, amin elindultam felfele. 

- Basszus, mi baja van velem?- kezdtem el hangosan gondolkodni.- Anyáék már biztosan aggódnak értem.- szomorodtam el hirtelen. Mély levegőt vettem.- Haza kell jutnom valahogyan!- megtorpantam, ugyanis egy ajtót pillantottam meg, ahonnan fény szűrődött be. Gyorsan felfutottam és kilöktem az ajtót. Elképedve néztem körül. Voltak szárazföld darabok,amelyek a.....levegőben lebegtek.- Mégis....hol vagyok?- suttogtam dermedten magam elé.- Annyira fura....Mégis gyönyörű! De ez nem normális- ráztam meg a fejemet, mikor is egy repülő lovat pillantottam meg.

- Egy repülő....ló?- elhátráltam egészen az ajtóig, mire elém ugrott. Gyönyörű volt és hatalmas vagy négy fejjel magasabb,mint én...~Ha jól tudom ezeket a misztikus lovakat hívják pegazusoknak.....De várjunk csak! ezek kitaláltak! Biztos csak beképzelem ezt az állatot!~ elkezdtem dörzsölni a szememet,de csak nem tűnt el. Gyorsan megfordultam és lefutottam a lépcsőn.