Sziasztok!A nevem Hayakawa Zakuro.16 éves kamasz lány vagyok.Van 3 bátyám: Hayakawa Akishi; Hayakawa Daichi és Hayakawa Gen. Fudzsikavagucsiko városában élek a családommal...Na de ennyit rólam.
Álmodom...Egy gyönyörű tisztáson járok,ahol ezernyi virág bontja ki szirmait.Vannak pirosak,lilák,kékek,rózsaszínek...órákig tudnám sorolni.A tisztás mellett egy hatalmas erdő terebélyesedett.A fák lombjai smaragdzölden fénylettek.Madarak ezre dalolt a gyönyörű napsütésben...bárcsak itt maradhatnék.Ebbe a gyönyörű világban.hol nem kell aggódni semmiért.
-Zakuro!Ébresztő!-hallottam egy lágy hangot.Az álmomból anyám keltett fel.Lassan résnyire nyitottam a szememet. Édesanyám felettem állt és mosolygott.Gyorsan magamra húztam a takarót.
-Jajj,anya!Hadd kapjak még 5 percet!-nyávogtam.
-De kicsim!Elfogsz késni a suliból!Ma van az évzáró!-mondta aggódva.
-Jesszus!Tényleg!-ekkor kiugrottam az ágyból és elkezdtem öltözni.Észre se vettem,mikor ment ki anyám.Mikor felöltöztem berohantam a fürdőbe,hogy gyorsan megmossam a fogamat és megfésülködjek.Sokan azt mondják rám,hogy milyen szép vagyok.Én ezt nem értem.Hosszú,derékig érő,ezüst hajam van,a szemem pedig barna színű.Én inkább magamat furának tartom.De mondjuk az egész családom érdekes.Ezekkel a gondolatokkal indultam le a konyhába.Szokás szerint apa,anya és a bátyáim ott ültek az asztalnál és beszélgettek.Mikor hallották,hogy jövök,felnéztek rám.
-Jó reggelt,Zakuro!-köszöntek egyszerre.
-Jó reggelt!-mosolyogtam feléjük,majd leültem.Mikor elhelyezkedtem,apához fordultam.
-Apu!Ma is mész kendzsucut tanítani?-kérdeztem.Igen nem említettem.Apám imádja a kardművészeteket (kendzsucukat).
-Természetesen!Egy férfi legyen edzett!És amúgy is számítanak rám!-mondta büszkeséggel a hangjában.Anya letette elém a reggelimet.Én gyorsan megettem a reggelimet,majd felálltam és a bátyáimhoz fordultam.
-Siessetek!Tudjátok el kell kísérnetek a suliba!-kacsintottam rájuk és rohantam felvenni a cipőmet.Mikor végeztem a fiúk ott álltak az ajtóba és rám vártak...Ezt meg,hogy....na mindegy menjünk.
-Elmentünk!-kiabáltam.Elszaladtam a ház melletti szentélyhez,hogy elköszönjek az Istenektől.A bátyáim csak várták,mikor végzek. Befejeztem az imát és elindultunk a suliba.Tudom furán hangzik,hogy istenekkel kommunikálok,de az egész családom tiszteli őket,még ha a szomszédaink bolondnak is néznek.Ez amolyan hagyomány.Annyira gondolkodtam,hogy észre sem vettem,mikor értünk a sulihoz.A bátyáimhoz fordultam,majd rájuk mosolyogtam.
-Köszönöm Akishi,Daichi és Gen,hogy elkísértetek!Jó napotok legyen!-kiabáltam,integetve nekik.Gyorsan berohantam a suliba,azon belül is az aulába.Mikor odaértem beleütköztem Kotomiba.Ő a legjobb barátnőm.Egyedül ő az aki azért barátkozik velem aki vagyok.
-Jó reggelt,Kotomi!-köszöntem rá kedvesen.
-Neked is jó reggelt,Zakuro!Már megint elkéstél?-nevetett rám Kotomi.Zavartan a hajamba túrtam.Leültünk egy-egy székre és vártuk,hogy elkezdődjön az évzáró.
Huhh....Végre vége.Már azt hittem soha nem lesz vége.A szokásos beszédet mondta....hogy legyen jó szünetünk és sok sikert kívánt jövő évre.Mikor vége lett Kotomival megbeszéltem,hogy holnap találkozunk a parkba.
-Szia,Zakuro!További jó napot!-integetett nekem Kotomi.
-Szia,Kotomi!Neked is jó napot!-kiabáltam neki.Mikor megfordultam szembe találtam magam a bátyáimmal.
-Sziasztok!
-Szia!-köszönt Gen kedvesen.
-Cső!-intett Daichi.
-Hali!-kacsintott Akishi.El indultunk haza.Mikor haza értünk,anya kedvesen kiszólt az ajándékos bodé mögül.
-Sziasztok!Majd segítenél nekem?-mosolygott.
-Persze,anya!-mondtam,majd elindultam a házba.Beléptem az ajtón,ekkor egy hangot hallottam.
-Hayakawa Zakuro!-mondta a mély,férfi hang.
-Ki-Ki az?-erre már nem válaszolt.Ekkor felfutottam a szobámba.~Mi-Mi volt ez?~kérdeztem magamtól.Közben átöltöztem.Lefutottam az udvarra,hogy köszönetet mondjak az Isteneknek,amiért segítettek nekem.Mikor végeztem elindultam anyához.
-Hayakawa Zakuro!-szólalt meg hirtelen a hang.
-Ki-Ki az?-kiabáltam.Ekkor világoskék fény villant meg a szentélybe.~Az meg mi?Megyek és megnézem.~határoztam el magam.Majd vettem egy mély levegőt és elindultam a szentélybe.Széthúztam a bambusz függönyt és beléptem rajta.Az asztalon,ahol a füstölő állt mellette volt egy világoskéken fénylő kard.
-De szép!-ámuldoztam.Közelebb léptem,majd megérintettem.Ekkor hirtelen szédülni kezdtem,majd össze estem.
Madár dal....Madár dalt hallok...lassan kinyitottam a szememet.Ez egy madárház...De hogy kerültem ide?És mi ez a hely?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése